Miért jó, ha a gyerekünk már kiskorában elkezd idegennyelvet tanulni?

Egy nemrégen készített tanulmány megállapította, hogy a 10 éves koruk előtt egy idegennyelvet aktívan tanuló gyerekeknek van a legnagyobb esélyük arra, hogy az anyanyelvi beszélőkhöz hasonló nyelvtudást szerezzenek. Ez jelentős előnyhöz juttatja a gyerekét

Vegye fel velünk a kapcsolatotKapcsolat

A nagyon kicsi gyerekek gyorsan tanulnak és sajátítanak el egy új nyelvet. A gyermekkor az a kor, amikor az elme aktívan szívja magába az új információkat, az agy gyors ütemben fejlődik, a memória erőteljesen működik. Ebben a blogcikkben átnézzük a 9 legfontosabb előnyét a korai életkorban való idegennyelv, második nyelv tanulásának. 

Kiskorban idegennyelv
Kiskorban idegennyelv

Átlagnál jobb memóriakészség

Az idegennyelvek elsajátítása, különösen gyermekkorban, erősebb idegi kapcsolatokat épít ki az agy jobb és bal oldala között, aminek az eredménye a jobb memóriakészség. Ezért a gyerekek sokkal könnyebben tudnak emlékezni mindenféle dologra a mindennapi tevékenységeik során. Az ilyen gyerekek sokkal jobbak a problémamegoldásban, a tervezésben, az összpontosításban és a célok elérésében.

Jobb tanuló lesz a gyermek

Az idegennyelvet tanuló gyerekek jobb eredményeket érnek el az iskolai felméréseken, és összességében is jobbak a tanulmányi eredményeik. Az ilyen gyerekek jobban tudnak figyelni az órákon, de az osztálytermen kívül is jobban koncentrálnak elvégzendő feladataikra. Jók a kritikus gondolkodás alkalmazásában, vagyis képesek egy problémát vagy egy információt értelmezni, és ezt az értelmezést felhasználni egy megalapozott döntés meghozatalához.

LCF Kids Club 18 Budapest

Vegye fel velünk a kapcsolatotKapcsolat

Magas érzelmi érettség

A nyelvtanulás során tapasztalt kihívások segítik a gyerekeket abban, hogy jobban együtt tudjanak érezni társaikkal, amikor akadályok jelennek meg előttük. A nyelvtanulás segíthet gyermekének fejleszteni a szociális készségeit, és jobb barátokká válhatnak. Az érzelmileg érett gyerekek rendelkeznek egy belső iránytűvel, amely eligazítja őket az élet bonyolultságában, és lehetővé teszi számukra, hogy átgondoltan és céltudatosan reagáljanak, ahelyett, hogy impulzívan reagálnának, tehát  az érzelmeik és az arra történő reagálásaik összhangban vannak.

Kultúrák megértése
Kultúrák megértése

Más kultúrák megértése

Egy másik nyelv tanulása segít a gyerekeknek megérteni más kultúrákat. Azt mondják, hogy az a gyerek, aki több nyelvet ismer, könnyebben megérti a különböző kultúrák üzenetét. A nyelvtudás nyitottá teheti a gyerekeket más nemzetiségek felé, és lehetővé teszi számukra, hogy normális dologként fogadják el a különböző kultúrák közötti különbségeket. A nyelvtanulás egyszerű módja annak, hogy a gyerekek majd később jobban megértsék azokat az embereket, akikkel találkoznak világszerte.

Halláskészség fejlődése

A kiskorban idegennyelvet  tanuló gyermek tisztábban hall. Ez elősegíti a jobb tanulást. A gyerekek képesek lesznek kiérteni a lényegi pontokat valaki beszédéből, ezáltal többet értenek meg abból, amit mondanak nekik. Emellett könnyebben tudják követni  mások mondandóját.

Angol tanfolyamok felnőtteknek, gyerekeknek

Vegye fel velünk a kapcsolatotKapcsolat

Bővebb szókincs kialakulása

Az a tanuló, aki gyermekkorában megtanul egy második nyelvet, bővebb szókinccsel rendelkezik. A gyerekek a nyelvtanulás során minden nap új szavakat tanulnak meg, ami elősegíti, hogy korai életkorban nagyobb szókincsre tegyenek szert, amivel könnyebben kommunikálnak.

Az írott szó könnyebb megértése

A második nyelv elsajátítása segíthet a tanulóknak a jobb írásbeli kommunikációs készségek kialakításában. Ez megkönnyíti számukra a gyorsabb, hatékonyabb olvasást, az írást és az önkifejezést.

Írott szó
Írott szó

Nagyobb magabiztosság

A nyelvtanulás növeli a tanulók önbizalmát. Folyékonyabban tudnak kommunikálni, nem kell segítséget kérniük a szüleiktől az új szavak megértéséhez. Ez jót tesz az önbecsülésüknek, és jobban érzik ettől magukat. Emellett bátran hajlandóak kipróbálni az újonnan szerzett nyelvtudást, anélkül, hogy félnének a szégyentől.

Egészségesebb élet

A nyelvtanulás segíthet a gyerekeknek szorosabb kapcsolatokat kialakítani az emberekkel, a szoros barátságok pedig nagymértékben javíthatják mentális egészségüket. Ráadásul az újonnan kötött barátságok révén számos lehetőségük lesz az új nyelv gyakorlására és az új szókincs elsajátítására. Tehát könyebben kötnek barátságokat, mert könnyedén beszélgetnek az őket körülvevő emberekkel világszerte. Az agyukat is aktívan használják nyelvtanulás közben, ami segíthet nekik a döntéshozatali készségekben kifejlesztésében is.

English Zone 18 Budapest

Vegye fel velünk a kapcsolatotKapcsolat

Nagyon sok előnnyel jár egy idegennyelv tanulása gyermekkorban. Mint láttuk ezek közé tartozik a jobb memóriakészség, a jobb összpontosítási képesség, a megnövekedett szókincs, stb. E készségek fejlesztése segít gyermekének leküzdeni az iskolai kihívásokat, és magabiztosabb tanulóvá válik. Segítenünk kell abban, hogy a gyerekek jól megtanuljanak egy második nyelvet azáltal, hogy már korán megismertetjük velük ezt a nyelvet.

Gyakori kérdések


Összezavarja a gyermekemet egy másik nyelv tanulása az anyanyelvi fejlődésben?

A gyerekek egyedülállóan képesek arra, hogy akár három nyelvet is tanuljanak egyszerre anélkül, hogy az anyanyelvi fejlődésüket befolyásolnák. Számtalan ember nő fel többnyelvű környezetben: sok svájci, belga, kanadai és afrikai gyerek például születésétől fogva tanul két vagy akár három nyelvet egyszerre.

Miért könnyebb egy gyereknek idegen nyelvet tanulni, mint egy felnőttnek?

Az élet első éveiben az emberi agy egyedülállóan és átmenetileg ebben az időszakban fel van készülve arra, hogy a legkisebb erőfeszítés kifejtése mellett tanuljon nyelveket. A csecsemők  biológiailag alkalmasak arra, hogy tisztán és pontosan érzékeljék az idegen nyelvek különféle hangjait és kiejtés árnyalatait. Hat éves kor után ez a plaszticitás csökkenni kezd, majd fokozott erőfeszítést igényel a gyerekektől az újszerű, nem gyakran hallható hangok megismerése, azonosítása, utánzása.

Miért tanuljon a gyerekem idegen nyelvet már kiskorban?

Egy gyermek idegen nyelvvel való megismertetése szórakoztató tanulási élmény számára, és kiváló befektetés a jövőjébe. Számos tanulmány bizonyítja, hogy a gyerekek akár három nyelvet is könnyedén elsajátítanak 6 éves koruk előtt. Viszont hat éves kor után az agy plaszticitása drámaian csökken. Azok a gyerekek, akik egészen kicsi koruktól kezdve folyamatosan hallják egy idegen nyelv hangjait, nagyobb valószínűséggel érik el az anyanyelvi szintű vagy az anyanyelvhez közeli szintű folyékony nyelvtudást felnőttkorukban, és sokkal könnyebben tanulnak meg más nyelveket későbbi életük során. Egy második nyelv tanulása növeli az agy teljesítményét, még akkor is, ha a gyermek nem éri majd el a teljes folyékonyságot a második nyelven.

Lehet egy gyereknek egyszerre 2 anyanyelve?

A világ népességének több mint fele (becslések szerint 60-75%) két- vagy többnyelvű, és egy gyermek számára teljesen normális, ha születésétől fogva két vagy több nyelvet tanul. Valójában két anyanyelv elsajátítása ugyanolyan természetes a kisgyermekek számára, mint csak az egyik nyelv elsajátítása.

Hány évesen kezdjen el egy gyerek nyelvet tanulni?

Minél előbb elkezdik, annál jobbak az esélyeik, de lehetőleg mindenképpen 10 éves koruk előtt. A csecsemők már születésükkor megkülönböztethetik a ritmikusan eltérő nyelveket, például az angolt és a franciát, és kb. 4 hónapos korukra még a ritmikailag hasonló nyelveket is meg tudják különböztetni egymástól, például a franciát a spanyoltól.


További blog cikkek

Angol tanfolyamok Budapesten

Több, mint 17 év tapasztalat az angol tanításban.

Vegye fel velünk a kapcsolatotKapcsolat